Hivatalos: még idén jön az új Windows
Néhány hónapon belül új funkciókat kaphat a Windows 11, mert megjelenik a rendszer idei nagy frissítése.
Néhány hónapon belül új funkciókat kaphat a Windows 11, mert megjelenik a rendszer idei nagy frissítése.
Elképzelhető, hogy Windows 12 helyett a Windows 11 idei frissítésével fut be a legtöbb új funkció, melyet eddig előbbi újításaiként tartottak számon.
Kipróbálni viszont sajnos csak a Windows Insider program tagjai tudják.
Egy véletlenül publikált dokumentáció szerint a Microsoft nem csak a hajtogathatós eszközöket vezérelné új, Windows 10X nevű operációs rendszerével, hanem a laptopokra is ez a Windows-kiadás kerülhet.
A Windows Blue néven hírbe hozott operációs rendszerből évente jönnének ki az újabb verziók, és az is előfordulhat, hogy a szoftver ingyenes lesz.
A Microsoft felfedte következő generációs operációs rendszere, a Windows 8 megjelenésének pontos napját.
Az ősszel érkező Windows 8-hoz többen nagyon olcsón juthatnak majd, legalábbis ha hihetünk a most kiszivárgott információknak.
A tervezettnél jóval előbb megjelenhet a Windows Vista utódja, a Windows 7...